Kölcsey gimi
A gimnázium már egy komoly dolog. Azzal nem lehet viccelni, mert űgy kivágnak, mint macskát… Igy aztán kénytelen voltam összeszedni magam, és beállni a sorba, amennyire lehet. Meg aztán itt már beindultak a hormonok is. Arról nem is beszélve, hogy mivel már eltökélt szándékom volt, hogy szinész leszek, muszáj volt leérettségizni.
Azért igy visszagondolva szép volt a diákélet. Mozgalmas, tele bulikkal marháskodással, és mindez még igazi felelősség nélkül. Osztálytársam volt Bárdos András, aki most televiziós, és vele sok mindent kitaláltunk. Például alakitottunk egy zenekart, ahol a számok között szerző és cím nélkül elmondtunk egy-egy Radnóti, vagy József Attila verset. Azok a srácok akik elvből elutasitották ezeket a szerzőket a koncert után jöttek oda, hogy: „Te figyelj, ez tök jó, ezt te irtad?” Igy aztán illegálisan terjesztettők a kultűrát. Aztán negyedikben Bárdos Andris rendezett nekem egy Karinthy estet. Szinházrendező akart lenni, én meg szinész. Én maradtam, az ő élete másképp alakult. Szóval a gimnázium még jobban megerősitette terveimet. Leérettségiztem, és jelentkeztem a Szinmüvészeti Főiskolára. Nem vettek fel, igy aztán a Nemzeti Szinház stűdiójában kötöttem ki, ahol két gyönyörü évet töltöttem. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
