Háda János honlapja

                                                    

 

 
 

 

 

ÚJ KURZUS INDUL

Március elején !

 

JELENTKEZÉS

ITT

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Blog

Charley nénje

2009.02.23. 11:00, Hadajani
Rohammunka, de nagy siker
Hát belekerültem ebbe a produkcióba, és egyáltalán nem bántam meg, mivel mostanában nem kaptam nagyobb feladatot. De most...
Szóval elhívtak a Madáchosok, hogy nem segitenék-e a már megkezdett előadást, befejezni. Rendezésileg. Meg aztán játszanék is benne. Izgalmasnak tünt, meg jó kihivásnak, és magamnak is bizonyitanom kellett, hogy nem tunyultam el, akár, mint rendező, akár mint szinész. Hiszen az anyaszinházamban nem igazán biztak rám mostanában nagyobb feladatot. Az okokat nem kérdezzük, mert igazán nincsenek. Ezeket a szereposztási dolgokat mostanában homály fedi a többi szinházban is. Tudom kellenek a celebek, de mindenáron? No, térjünk vissza a Charley-hoz. Elképesztő jó társaság, jó darab, és munkakedv. Kell ennél több. Beindult az agyam, és hirtelen én lettem az egyszemályi rendező. Nagyon kevés idő volt, rengeteg helyen, szobában, pártházban és még ki tudja hány helyen próbáltunk, aztán az FMKban, a főpróbahéten megszületett a kicsike. El nem lehet mondani mekkora siker volt a nyilvános főpróbán. Boldog vagyok. Folyt köv.......
3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2010.09.10. 00:43
Jani

 Köszönöm Gyöngyvirág, nagyon jól estek a szavaid. Szivesen látnálak olvasnálak a fórumomban. Talán felidézhetnénk további nosztalgikus perceket.

Idézet
2010.03.14. 14:15
Gyöngyvirág

Szia Jani!

Klassz a honlapod! :)

Jók a képek , örülök, hogy van a régi előadásokról is( Diákszerelem,Kölyök), így kicsit nosztalgiázhattam!:)

További sok sikert, minden jót az egész J.A.Sz.-nak!!!!:)

Idézet
2009.02.27. 00:49
Laci

Jani, szerintem a többiek nevében is mondhatom, nagyon örülünk a Charlie nénje sikerének, munkabírásod és szervezési kézséged is példamutató!

Ezt a darabot is megnézzük majd! :-))

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Boldog új évet!


Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros