HAVEROK BULI   BON-BON

Augusztus 1- én a Fővárosi Önkormányzat Nemcsák Károlyt nevezte ki az 55 éves épület élére azzal a szándékkal, hogy befogadószínházat csináljon a nagymúltú intézményből. A falakról lekerültek a képek, a honlapról eltűntek a darabok, szereposztások. Mintha meg sem történt volna. Hideg és rideg épületet vett át Nemcsák Károly.

Az épület nem szép, sőt csúnya. Belül penészes kicsit, az öltözőben mállik a vakolat, a falak koszosak, festetlenek, talán a büfének volt hangulata, mert azt a saját kezünkkel csináltuk, azt hittük magunknak. Szóval romos, poros, de a miénk volt. Az otthonunk. Ha arra jártam, ( és mindennap arra jártam ), bár nem volt dolgom, megálltam kávézni, mert hazajöttem.A második otthonom volt, néha talán az első! A 20 év alatt amit itt eltöltöttem minden lehullott vakolatdarabhoz, minden szakadt padlószőnyeghez, minden kitört ablakhoz közöm lett. Emlékek özöne. Itt éltem le felnőtt életem nagyobb részét. A porcicákkal köszönöviszonyban vagyok. A tesók, az apák , anyák, szerelmek, szakítások, szerepek, sikerek, mosolyok, örömök, bánatok. Öltözőfiók, titkok tára.  Sziget volt. VOLT!

Októbertől megint benépesül ez a hely. De itt mindenki csak átmeneti lesz. Befogadószínház! Személytelen, érzéketlen játszóhely. Jönnek, aztán elmennek. Majd mondják, hú de romos, hú de szörnyű. Nem lesz hozzá közük. Mint egy hajléktalanszállás, ahol egy éjszakára megmelegszenek, aztán mit sem törődve továbbállnak. Elárvultak lesznek ezek a falak, akik eddig annyi szeretet kaptak.

Azt mondják, néha visszajárhatunk. Néhányan, a "kiválasztottak". Persze, nézni, hogy már más lakik ott. 

És a nézők? Rájuk nem gondol senki. Az új lakók már csak bevételt várnak tőlük, de elveszett az összekacsintás, a rendszeres találkozás. Emlékszem, mikor nem nekem volt premierem, hanem a kollégáimat néztem a bemutatón, a nézőtéren úgy köszönt rám több tucatnyi néző, mintha régóta ismernénk egymást. Mert ők is a család tagjainak érezték magukat. Most kinek fognak köszönni, a sok vadidegen ember között?

Biztos ez a vágya az új igazgatónak? Egy rideg, személytelen épületet igazgatni, birtokolni? Ahol nincsenek szemek, amibe ha belenéztél tudtad, hogy meg kell kérdezned: Mi a baj? Csak gyárszerűen, előadásról előadásra számolni, hogy mennyi folyt be a kasszába? 

Egy családot szétrobbantottak, szélnek eresztettek, és még a kezüket sem szoritották meg, hogy figyelek rád édes fiam.Elengedték a kezünket, pedig tudták, hogy alattunk ott a mély szakadék, majd félrenéztek, hogy ne is lássák, ahogy zuhanunk. Mindezt komoly megfontolásból.

Csak az embert, a szeretetet, a barátságot, összetartozást,  és sorolhatnám még mit, ölték ki. Mindazt, amitől színház a színház. Ez most már csak egy ház, ahová pénzt keresni jönnek az emberek, mert közük hozzá már nem lesz. Tébolyító!

A József Attila Színház élt 55 évet! Nyugodjon békében!